Egy vállalkozás működésének egyik legfontosabb alapja a csapat. Ha a munkatársak között megvan a bizalom, tudnak egymással kommunikálni, és jól érzik magukat a közös munkában, arra már sok minden mást is lehet építeni.
Éppen ezért én a csapatépítést nem egy egyszeri programként, hanem folyamatként kezelem.
Mielőtt összeállítjuk a programot, szeretném megérteni, hogyan működik a csapat. Mi az, ami jól megy? Hol vannak feszültségek? Milyen a kommunikáció? Mi az, amiben a munkatársak szerint érdemes lenne változtatni?
Ezt többféleképpen is fel lehet térképezni: egyéni beszélgetésekkel, interjúkkal és kérdőíves felméréssel. Ezek alapján állítom össze a csapatépítés programját és a közös munka fókuszát.
Nem hiszek abban, hogy ugyanaz a csapatépítő program minden csapatnak működik. Egy tízfős startup csapatnak egészen másra lehet szüksége, mint egy nagyobb, régebb óta együtt dolgozó csapatnak.
Ezért minden alkalommal az adott szervezethez és csapathoz igazítom a programot. Lehet benne közös gondolkodás, játékos feladat, kommunikációs gyakorlat, konfliktuskezelés vagy éppen olyan beszélgetés, ahol végre kimondhatják azt is, amire a hétköznapokban nincs idő.
A cél nem az, hogy együtt töltsünk néhány kellemes órát, majd minden menjen tovább ugyanúgy.
A cél az, hogy a csapatépítés után valami valóban változzon a közös működésben.
Kérj időpontot egy ingyenes személyes vagy online konzultációra!